Mexikó két tűz között, az elnök harapófogóba került
Donald Trump közel áll hozzá, hogy felbontsa a Mexikóval kötött szabadkereskedelmi megállapodást annak Kínához fűződő gazdasági kapcsolatai miatt. Claudia Sheinbaum elnök harapófogóba került.
Fiatal lányok a szovjet emlékmű előtt tüntetnek a Szabadság téren, többek között „De a vérünk azonos színű” táblával. George Floyd halála világszerte demonstrációkat váltott ki, a járványügyi helyzet dacára tízezrek vonulnak az utcákra, hogy a rasszizmus és a rendőri túlkapások ellen tiltakozzanak. Magyarországon múlt vasárnap tartottak egy kisebb, békés tüntetést, körülbelül ezer résztvevővel. A megmozdulásra javarészt hazánkban tanuló külföldi egyetemisták mentek el, s megjelent G Ras, a kormányellenes tüntetéseken rendszeresen szereplő aktivista is, aki angolul és magyarul mondott beszédet. Zárásképpen a résztvevők térdre ereszkedtek, ahogy ez már bevett szokás a világban zajló szimpátiademonstrációkon.